Hírek : Rosell jelölteti magát 2010-ben |
Rosell jelölteti magát 2010-ben
Már szinte garantált: A korábbi alelnök, Joan Laporta kezdeti vezető csapatában főszereplő Sandro Rosell el fog indulni a 2010-es elnökválasztásokon. A katalán üzletember nyilvánosan ugyan még nem erősítette meg a szándékát, de a köreiben már sokan tudnak a terveiről, így szinte biztosra vehető, hogy nem gondolja meg magát.
Ismert, hogy Joan Laporta 2010-ben kitölti a második elnöki ciklusát, s nem jelöltetheti magát elnöknek harmadszor is a klub alapszabályának megfelelően. Ezt is kihasználva indul majd el Rosell, akinek a jelenlegi gazdasági alelnök, Ferran Soriano lehet a fő ellenlábasa.
A hírek szerint Rosell nem revánsra készül elsősorban Laportáék ellen, így ő is csapatban kíván majd dolgozni, hogyha persze megnyeri a választásokat. Maga mellé venné az elnökségbe mindazokat a korábbi vezetőket, akik Laporta vezetési stílusával egykor nem értettek egyet, s lemondtak, távoztak a posztjukról. Ennélfogva világos, hogy a jelenlegi klubvezetésből senki nem folytathatná Rosell csapatában, mivel Rosell csakis hozzá hű tagokkal töltené fel az elnökséget. A friss információk azt is föltárják, hogy a sportvezető jelenleg ugyan nincs Barcelonában, Brazíliában van munkája, de határozottan készül arra, hogy elnök legyen, s az ehhez szükséges programját is elkezdte formálni, ami a reményei szerint minden szempontból sikeres lesz.
|