Gudjohnsen marad, s vállalja a versenyt |
|
|
Thierry Henry érkezése sem riasztja el Eidur Gudjohnsent attól, hogy a Barcelonánál folytassa a pályafutását, bár az egyértelmű, hogy a legutóbbi idényhez képest még nehezebb lesz számára a csapatba kerülés.
|
Milito a kiválasztott! |
|
|
Csütörtökön döntő fordulat állt be a Barcelona középső védő igazolási hadműveletében, mivel a klub vezetői sikeres tárgyalásokat folytattak a Zaragozával Gabriel Milito ügyében. Így ugyan a Real Madrid megtorpant Chivu szerződtetésében, a Barcát már elsősorban Milito érdekli, s e tekintetben igen jó esélyei is vannak a gránátvörös-kékeknek.
|
Bojan nem menne kölcsönbe |
|
|
Bojan Krkics helyzete egyáltalán nem könnyű azok után, hogy Thierry Henry is a Barcelonához szerződött, hiszen így még kevesebb játékidőre számíthat, ha az első csapathoz kerül. Márpedig ő oda akar kerülni, mivel a B csapat már alacsony szintet jelentene számára a negyedosztályban, a kölcsönszerződés pedig nem érdekli.
|
Saviola döntésre készül |
|
|
Már hivatalosan sem a Barcelona játékosa Javier Saviola, akinek továbbra is homály fedi a jövőjét, mivel sem maga a futballista, sem a képviselője nem beszélt a témáról az utóbbi időszakban. A hírek szerint azonban a támadó a napokban megszakítja a vakációját, amit nyilvánvalóan azért tenne, hogy aláírjon az új egyesületéhez.
|
Johan Cruyff örül a versenyhelyzetnek |
|
|
Cruyff véleménye Henry érekézésről
|
Maximiliano Gastón López |
|
|
Maxi-t vinné a portugál Sporting Lisboa.
|
Samuel Eto'o: |
|
|
Elegem van a rasszista megnyilvánulásokból!
|
Giovani góllal debütált Kanadában |
|
|
Bővebb információhoz kattints
|
Copa América |
|
|
Messi remekelt, Argentína továbbjutott!
|
Bayern - Barca |
|
|
Augusztus 15. Allianz Arena
|
Messit fölmentették az Ázsia-túráról |
|
|
Messi nem utazik a csapattal Ázsiába, hogy ki tudja pihenni a Copa América fáradalmait.
|
Tovább egy középső védőért |
|
|
Immár tulajdonképpen biztos, hogy a Barcelona elsőszámú jelöltje a középső védő posztra, Cristian Chivu a Real Madriba szerződik, mivel a fővárosiak megállapodtak a Romával, s megadták az itáliaiak által kért 18 millió eurót. Magával a játékossal is várhatóan gond nélkül megegyeznek a blancók, akiknek az ajánlatát sem az Internazionale, sem a Barcelona nem kívánta már kiegyenlíteni.
|
Ha nincs Chivu, Milito a cél |
|
|
Cristian Chivu ügye újabb fordulatot vett, s a játékosért csak késve jelentkező Real Madrid lehet végül a nyerő. Ez természetesen még nem végleges, ahogy semmi más sem Chivu esetében a bejelentésekig, ám a Barcelonánál már készülnek arra, ha végül lecsúsznának a románról.
|
Mottáért bejelentkezett a Milan |
|
|
A „Rossonerok" megtették első ajánlatukat a Barçában létszámfölöttinek minősített Thiago Mottáért. Az olaszok valamivel kevesebb, mint három millió euróért vinnék a védekező középpályást, a katalánok azonban 5-6 milliót akarnak a játékosért.
|
Eto'o: Senki nem megy sehova! |
|
|
Thierry leigazolását, s a négy klasszis támadó jelenlétét kétségtelenül nehezen emészti meg a nemzetközi sajtó, így ugyan már nagyon sokan megerősítették a Barcelonánál, Eto'o ismét elmondta: Sem ő, sem Ronaldinho nem távozik Henry érkezésével.
|
Nehezen megy az elbocsátás |
|
|
Azzal együtt, hogy a Barcelona a szokásosnál többet költ a nyári átigazolási időszakban, törvényszerű módón el is enged többeket. Egyes esetekben a távozás könnyen, gyorsan lezajlik, mint Gio van Bronckhorst esetében, akit már be is mutattak a múlt héten, mint a Feyenoord új játékosát, vagy Saviola ügyében, akinek a legegyszerűbb volt a helyzete, mivel lejárt a szerződése.
|
Welcome Éric! |
|
|
Abidal továbbra is győzni akar!
|
Friss igazolás! |
|
|
Az origo forrásai szerint Eric Abidal is a Barcelonához igazolt!
|
Haza a Feyenoordhoz... |
|
|
Gio 4 év szolgálat után végleg elhagyja a klubbot.
|
Gio |
|
|
Egyes hírforrások szerint Giovanni van Bronckhorst nyáron távozik a klubtól.
|
|