Hírek : Henry törte meg a gólcsendet |
Henry törte meg a gólcsendet
Az eredményt tekintve ugyan nincs különösebb jelentősége az előszezon első meccsének, melyet a Dundee United ellen játszott a Barcelona, azért kétségtelenül öröm a játékosoknak, hogy sikerült győzelemmel startolniuk.
A meccs lényege elsősorban a felkészülés segítése, így az nem igazán fontos, hogy milyen eredmény születik, de nem lehet azt mondani, hogy a Barca ne próbált volna meg győzelmet aratni, s gólokat szerezni. Ez azonban nem ment könnyen, mivel az együttes helyzetkihasználása bőven hagyott kívánnivalót maga után, a játékosok nagyobb frissessége pedig még elérhetetlen cél egy hét munka után.
A támadósorban Ezquerro, Ronaldinho és Eto'o kezdett, a középpályán Xavi, Iniesta és Touré, míg a védelemben Zambrotta, Thuram, Oleguer és Sylvinho. A csatárok hibáiból elsősorban Ezquerro vette ki a részét, aki ugyan jól mozgott, ám minden ziccerét elhibázta. Nem igazán sikerültek a befejezések Eto'ónak sem, Ronaldinho pedig kapufát lőtt egy szabadrúgásból. Az ellenfél főként kontrákkal próbálkozott, s volt is esélye néha-néha a gólszerzésre.
A második félidőben idővel majd mindenkit lecserélt Frank Rijkaard, így a teljes csatársorát is, melyben a továbbiakban Henry, Krkics és Giovani kapott helyet, a találkozót csak Thuram és Oleguer játszotta végig. A középcsatár poszton föltűnő Henry már a szünet utáni első percben kis híján betalált a Dundee kapujába, hajszállal tévesztette csak el a célt. A későbbiekben a francia jól teljesített, lelkesen dolgozott, voltak további helyzetei is, ám a gárdában talán Giovani mozgott a legjobban. A mexikói jó passzokkal segítette társait, valamint kiharcolt két tizenegyest, ezek közül azonban csak egyet adott meg a játékvezető. Ez már a 91. percben történt, a büntetőhöz Henry állt oda, s a kapu jobb oldala felé helyezett lövését a kapus hárította, ám a kipattanót a támadó már hálóba lőtte.
Az első előidénybeli meccsét tehát sikerrel vette a Barcelona, folytatás szombaton a Hearts ellen, ahol még mindig sokkal inkább a játékba lendülés elérése lesz a cél, mint egy jól hangzó eredmény megszerzése.
|