„Szerencsére apámnak pont akkora lába volt, mint nekem" - azt gondolom, ezzel a mondattal, melyet Titi már Világ- és Európa-bajnoki címmel a zsebében mondott el egy vele készített interjúban, tökéletesen tiszta képet mutat arról, milyen nehéz körülmények között ismerkedett meg főszereplőnk a futballal.

Mondhatnánk azt is, szinte tipikus gyermekkor, ha a futballsztárokra gondolunk. Ott vannak például a brazilok, akiknek kivétel nélkül csak a futball volt az egyetlen kiugrási lehetőségük az őket körülvevő nyomorból. Csakhogy Franciaországban ez nem volt akkora „divat". Kivételt képeztek ez alól az olyan családok, mint amilyen Titié is volt. Az Henry család ugyanis az egykori a francia gyarmatokhoz tartozó karibi szigetcsoportról, Guadeloupe-ről származik. A papa, Antoine Henry a Párizs közelében fekvő Les Ulis városába költözött egy jó munka reményében, majd később itt nevelte fel Thierryt, feleségével, Maryse-szel.

Mi tagadás, Les Ulis azon környéke, ahol a család lakott, nem a nagy lehetőségek vidéke volt, Antoine ezért mindenét fia taníttatására fordította. Azonban hamar kiderült, hogy Thierry inkább a labda iránt érdeklődik, s mivel apja is futballozott korábban (sőt, remek középcsatár hírében állt), természetesen támogatta, hogy fia minél előbb valamelyik korosztályos csapatban szerepelhessen. Olyannyira volt fontos apja számára, hogy a fiát felfedezzék, hogy egyszer súlyos árat fizetett érte:

„A környéken néhány nagyon ügyes srác akadt, akikből azért nem lett profi, mert nem volt elég erejük, hogy kikerüljék a csapdákat. Bűnözők lettek. Apám vigyázott rám. Egyszer még az állásából is kirúgták, mert engem vitt valamilyen meccsre, s csak kétórás késéssel ért vissza a munkahelyére, ahol biztonsági őrként dolgozott" - mesélte Henry egy későbbi interjúban.

Apja fáradozásai később kifizetődtek, hiszen Thierry alig volt öt éves, amikor a helyi OC Les Ulis korosztályos csapatában rúghatta a bőrt. Az itt eltöltött hat év alatt sajátította el a futball alapjait, majd egy-egy évet játszott az US Palaiseau, valamint a Viry-Chatillon korosztályos csapatában. 15 évesen került élete első „komoly" klubjába, az utánpótlással igen magas szinten foglalkozó INF Clairefontaine csapatához. Itt csupán egy évet töltött el, hiszen az AS Monaco játékosmegfigyelői azonnal kiszúrták maguknak, s elvitték a hercegség ifjúsági csapatához, ahol Arséne Wenger keze alá került. A francia szakember azonnal látta, nagy tehetség került a szárnyai alá, s némi meglepetésre 1994. augusztus 31-én egyből a mélyvízbe dobta, 17 évesen, s 14 naposan bemutatkozhatott a francia élvonalban a Nice ellen. Hamar fény derült tehát arra, hogy a francia labdarúgásnak újabb csiszolatlan gyémántja tűnt fel, s a Monaco csapatánál mindent megadtak számára a további fejlődés reményében.

Élete első sikerét azonban az 1996-os ifjúsági Európa-bajnokságon érte el, ahol egészen a döntőig menetelt a francia gárda, ami a keretet figyelembe véve nem is meglepő. Henry csapattársa volt többek között David Trezeguet, William Gallas, Sylvain Wiltord, s az akkor még csak állandó csere, Nicolas Anelka is. A döntőben Spanyolország jelentette az utolsó akadályt, amit természetesen Titi góljával ugrott át a csapat, s győzött. Ezután hamar jött az újabb sikerélmény a Monacóval is, hiszen az 1996/97-es bajnokságot a hercegség csapata nyerte meg. Henry első végigjátszott szezonja alatt 36 meccsen 9 gólt lőtt, nála többet csak a nigériai Víctor Ikpeba, és Sonny Anderson szerzett. Még a '97-es év őszén Aimé Jacquet meghívta őt a francia nagyválogatottba, s a debütáló meccsét a dél-afrikai válogatott ellen játszotta. Az eset érdekessége, hogy a következő nyáron megrendezésre kerülő, hazai világbajnokságon is a dél-afrikai válogatott várt a franciákra, mint első ellenfél, ám Henry sokáig gondolni sem mert az esetleges VB-szereplésre. Ám amikor Jacquet kapitány kihirdette a világbajnokságon szereplő keretét, a csatárok között ott szerepelt egy bizonyos Thierry Daniel Henry is...

A világbajnokságon aztán megindult a lavina. Rögtön az első mérkőzésen, Dél-Afrika ellen gólt szerzett, majd az ezt követő, Szaúd-Arábia elleni összecsapáson duplázott. Két mérkőzés után három góllal állt a góllövőlista élén. Ezután már gólt nem szerzett, de a világbajnoki címhez így is nagyban hozzájárult. A világbajnokság után pedig tucatjával érkeztek a gazdagabbnál gazdagabb klubok, hogy elcsábítsák Thierryt a Monacótól. A piros-fehérek vezetősége azonban nem engedett, hiába állt ott a kérők listáján többek között a Real Madrid is. Az 1998-99-es szezont tehát még az AS Monaco színeiben kezdte, ám a téli átigazolási időszak alatt klubot váltott, s a torinói Juventus csapatához szerződött. Olaszországban nem igazán találta a helyét, s az akkori Juve-tréner, Lippi, majd később Ancelotti sem tudott vele mit kezdeni, pedig utóbbi még a védelem tengelyében (!) is szerette volna Henryt játszatni, ám a játékos tiltakozott ez ellen, s végül egykori edzője, Arséne Wenger mentette meg szorult helyzetéből, s elvitte magával Londonba, az Arsenalhoz, hogy ketten új fejezetet írjanak a klub történelmében.

Rögtön az első Londonban töltött idényében 18 gólt szerzett 31 mérkőzésen, és csapatát az UEFA-kupa döntőjéig juttatta, majd a következő szezonban is rúgott 17-et, ami a góllövőlista harmadik helyéhez volt elég. A változások egyértelműen Arséne Wenger munkájának voltak köszönhetők, aki az addig általában bal szélső játékosból igazi középcsatárt faragott. Beindulni látszott Henry karrierje, a londoniak megszerették, befogadták, s ekkor jött el a 2000-es, holland és belga rendezésű Európa-bajnokság:

„A rosszmájúak állandóan azzal jöttek a világbajnokság után, hogy túl könnyű csoportból jutottunk tovább, hogy Olaszországot is csak 11-esekkel tudtuk megverni, stb. Az Európa-bajnokságon megint győztünk, s most már sem a hazai pálya előnyéről, sem a véletlenről nem beszélhetett senki."

A válogatottal tehát már mindent elért, amit lehetett, ezután az Arsenallal szeretett volna sikereket halmozni, a cél érdekében egyre jobb formába lendült, s egyre többet vállalt magára a londoni együttesnél. Az ágyúsoknál töltött 8 év alatt két bajnoki címet szerzett. 2002-ben és 2004-ben. Utóbbi egyedülálló az európai futballban, hiszen a vörösök Henry, Vieira s Pirés vezetésével veretlenül harcolták ki a bajnoki serleget. Az ő góljainak is köszönhetően 3 FA-kupa sikert is elkönyvelhettek, valamint két Ligakupát 2002-ből, s 2004-ből. És bebizonyítván, hogy valóban korszakalkotó volt a játéka az Arsenalban, s a Premier League-ben, arra csupán néhány egyéni elismerés:

Gólkirály volt 2002-ben, 2004-ben, 2005-ben, s 2006-ban. A 2004-es, s 2005-ös teljesítménye olyannyira kiemelkedő volt, hogy az európai Aranycipőt is ő kapta. Ezen kívül több ízben választották a Liga legjobb játékosának, s az Aranylabda-szavazásokon is - bár magát az Aranylabdát sosem sikerült elhódítania - szép helyezéseket ért el.

És most, 2007 nyarán, lezárult egy korszak az Arsenal történelmében, Titi az FC Barcelonához igazolt négy évre, s csak remélhetjük, hogy legalább annyi szép gólt szerez gránátvörös-kékben, mint azelőtt Londonban, s ami a trófeák számát illeti, bízzunk benne, hogy ott sem lesz hiány...

Thierry Henry pályafutása számokban:

Klubjai, s a velük elért sikerek:

1995-'98: Monaco, sikerei: francia bajnok '97, a francia Szuperkupa győztese '97 meccs/gól: 110/20
1998-'99: Juventus, meccs/gól: 16/3
1999-'07: Arsenal, sikerei:
angol bajnok '02 '04
FA-kupa győztese '02 '03 '05
Ligakupa győztese '02 '04
BL-döntős '06
UEFA-kupa-döntős '00
meccs/gól: 254/174

Válogatottal elért sikerei:

1998-Világbajnok
2000-Európa-bajnok
2006-VB-döntős
2003-Konföderációs kupa győztese

HENRYRÓL MONDTÁK:

„Titi nem csak egyszerűen lövi a gólokat. Nagyon fontos szerepe van az előkészítésekben is, szerintem közel annyi gólpasszt ad, mint ahányszor ő maga juttatja a kapuba a labdát. Nagyon erős személyiség, aki, ha nehézségei vannak, sosem hátrál meg, mindig felveszi a kesztyűt.." - Patrick Vieira

„Valósággal varázsol a labdával, ráadásul hihetetlen gólérzékenységgel áldotta meg a Jóisten. Legnagyobb erőssége a félelmetes gyorsasága, talán még sosem volt ilyen félelmetesen gyors fickó a futballelitben." - Lilian Thuram.

„Megvan benne egy csatár és egy játékszervező minden ismérve. A gyorsasága egyedülálló, emellett kiválóan cselez, képes az utolsó „gyilkos" passzokra, jó a fejjátéka, s gyakran eredményes szabadrúgásokból. Szerintem ő a tipikus XXI. századi világklasszis csatár!" - Eusébio.